Hirdetés!

A Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. és a Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató Nonprofit Zrt. pályázatot hirdet atipikus szerződés keretén belül ellátandó

Vezérigazgató állás betöltésére

Feladatok:

  • A jogszabályok, a Társaság belső szabályzatai, az igazgatósági határozatok rendelkezései alapján önállóan vezeti az alá tartozó valamennyi szervezeti egységet, részegységet, csoportot, kordinálja és ellenőrzi az alá sorolt területeket.
  • Felelőssége kiterjed az általa vezetett szervezet egészére és az ott dolgozó egyes munkavállalók munkájára is.
  • Eljár mindazon, a Társaság napi működése kapcsán felmerülő ügyekben, melyek a Társaság gazdasági érdekeinek megfelelő zökkenőmentes operatív, napi működést szolgálják.
  • Felelős a hatáskörébe utalt feladatok önálló és maradéktalan teljesítéséért és a szakmailag hatáskörébe utalt feladatok, tevékenységek vezetői és folyamatba épített ellenőrzéséért, teljes koordinációjáért.
  • Gyakorolja a vezetése alá tartozó alkalmazottak tekintetében a rá delegált munkáltatói jogokat.
  • Felelős a szakmailag hatáskörébe utalt feladatokkal, tevékenységekkel kapcsolatos, külső féllel bonyolított kommunikációért, különös tekintettel a Tulajdonos Önkormányzat és annak szervei irányába kifejtett kommunikációért.

Elvárások:

  • Minimum 2 év hasonló munkakörben szerzett gyakorlat;
  • Vezetői tapasztalat;
  • Felsőfokú végzettség
  • Önállóság, kiváló problémamegoldó képesség,
  • Kiváló időgazdálkodási és szervező készség, rugalmasság, dinamizmus;
  • Jó kommunikációs készség;
  • Magas szintű dokumentálási képesség, ez irányú tapasztalat;
  • Microsoft Office alapos ismerete;
  • Megbízható, precíz, lojális munkavégzés, terhelhetőség;

Az állás betöltéséhez előnyt jelent:

  • Önkormányzati cégnél vezetői tapasztalat;

Amit kínálunk:

  • Szakmai kihívást jelentő, változatos feladatok;
  • Versenyképes fizetés;
  • Lendületes, együttműködő csapat;
  • Színvonalas irodai munkakörnyezet;

Munkavégzés helye:

  • Hódmezővásárhely

Jelentkezés az állásra:

  • Fényképes szakmai önéletrajzát és motivációs levelét bruttó bérigény megjelölésével 2021. június 30-ig várjuk az allaspalyazat@hvszzrt.hu címre.



Felhívás

FELHÍVÁS

A Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató Nonprofit Zrt. értesíti a lakosságot, hogy lomtalanítást végez Mártélyon az alábbi időpontokban és gyűjtőhelyeken.

Időpont:

2021. június 25.-26.-27.

Gyűjtőhelyek:

  • Vásárhelyi utca és Avar utca kereszteződés (Nádirigóval szemben)
  • Horgász utca Csuka utca kereszteződés
  • Gém utca „S” kanyarnál

Lomtalanítás keretében a háztartásban keletkezett lom (feleslegessé vált használati tárgyak, eszközök, bútorok, egyéb kisebb méretű tárgyak, anyagok zsákolva vagy kötegelve) kerülnek elszállításra.

Tilos: kommunális hulladék, elektronikai cikkek, építési törmelék, zöld hulladék, trágya, állati tetem, autógumi, veszélyes hulladék (fáradt olaj, akkumulátor, festékek) elhelyezése.

 

Kérjük a Tisztelt Üdülőtulajdonosokat, hogy a kihelyezett kontérbe helyezzék az elszállítandó lomot.

Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató Nonprofit Zrt.